Ugrás a tartalomra

Csúcshegyi menedékház

leguan küldte be July 3, 2013 időpontban
Létrehozás
1925
Létrehozás intervallum
- 1926

Az óbudai Csúcshegy keleti oldalában, a Csúcshegyi-dűlő felső sarkában, az erdőszél alatt építette a Budapesti Turista Egyesület (BTE) 1925-26-ban – a létesítést  kezdeményező elnökéről elnevezett – dr. Győző Dezső menedékházat. Hálószobák, étterem, állandóan üzemelő konyha, felügyelői lakás, gazdasági épület, postai kirendeltség, segélyhely, telefon szolgálta a budai hegyekben  ide látogató turistákat. A ház forgalma a ’30-as években évente 300-600 háló- és 5000-7000 átvonuló vendég volt. Az ’50-es években már villany és folyóvíz is rendelkezésre állt. A ’60-as évek turista  útikönyve a budai hegyek legjobban felszerelt, legkényelmesebb turistaszállásaként írta le.

Csökkenő forgalom mellett 1992-ig vendéglátóipari helyként próbált fennmaradni. Végül új tulajdonosa lebontatta, és helyére saját villát emelt. Annyit megtett, hogy a menedékház kertjében állt, 1929-ben leleplezett I. világháborús emlékmű vörösmárvány tábláját felújíttatta, és a kapu melletti terméskőfalba beépíttette.

A hajdani menedékházra már csak a Menedékház utca elnevezés utal.

Cím

Menedékház u. 122.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok